Hogyan lehetek a remény zarándoka Gondviselésről nevezett boldog Mária példája szerint?

Az alapítónk Eugenia Smet, rendi nevén Gondviselésről nevezett boldog Mária. 1856-ban alapította a közösségünket Párizsban. Gyerekkora óta szívében élt a vágy, hogy tegyen a tisztító tűzben szenvedő lelkekért. 31 éves, amikor minden jel arra mutat, hogy alapítson egy szerzetes közösséget a tisztító tűzben szenvedő lelkek segítésére. Mindezt munkával és imával. Azt mondják róla hogy egy “vidám, derűs, talpraesett, ötletgazdag, lendületes, lenyűgöző humorral rendelke-ző egyéniség”.
Képzeljünk el egy ilyen fiatal lányt, aki megérkezik Párizsba vidékről, mert várják a rendalapítással. Ő kellene legyen az alapító. Ami az addigi levelezésekből nem derült ki, hogy egy nyomorúságos környezet várja Párizsban, néhány szerzetesi életre nem alkalmas nővel és egy tőle teljesen más célokkal és beállítottsággal rendelkező pap. “Teljesen csalódottnak” érzi magát, olvassuk közösségünk kró-nikájában. “A mű már első pillantásra kudarcra ítéltnek tűnt.” – így jegyezték fel a krónikában. Tovább olvasva: “Január 20.án, vasárnap, egy háromlábú vaságy-ban eltöltött nagyon rossz éjszaka után, Eugénie elment a Saint Merrybe a nyolc-órai szentmisére. Az időjárás szörnyű volt, és Párizs utcáit éppen feltörték javítá-sok miatt…. Tócsák, csúszós sár … aligha emelték a hangulatot! A szentségi ká-polnába menekülve, gondolatban még aznapra tervezni kezdte a hazautazását: Fél tizenegykor felülök a vonatra, az ötórai vacsorára Loosba érek… Mennyre fog-nak örülni, hogy viszontlátnak… Egyáltalán nem tetszik itt, legjobb azonnal ab-bahagyni….” – gondolta. Egész nap ezen töprengett. Ennek ellenére elutazási szándékát másnapra halasztotta.”
Volt egy talpraesett lány is az alkalmatlan társaságban, aki azt javasolja másnap, hogy zarándokoljanak el a Győzedelmes Miasszonyunkhoz. Mai napig nagyon ismert zarándoktemplom a Notre Dame de Victoire. Eugénie elfogadja az ajánla-tot.
A templomban megnyugszik. “Bizalmat és szenvedélyességet érzett, így kilencedet kezdett a győzelemért vagy halálért.” – jegyzi fel a krónika. Útközben sokat be-szélgetnek. Már január 24.-én, négy nap múlva, megteszi az első lépést: elmegy a plébánoshoz, hogy ajánlást kérjen a püspökhöz egy új szerzetesközösség megala-pításához.

Ebben a történetben számomra Eugénie Smet, a későbbi Gondviselésről nevezett boldog Mária a remény zarándoka. Hogy miért? Öt szempontot figyelhetünk meg. S hogy megmaradjon, kössük az ött ujjunkhoz, hogy ha összegubancolódik valaha az életünk, eszünkbe juthasson és mi is így lehessünk a remény zarándo-kai:

Hüvelykujj: Eugenie tudja mi a célja és ezt folyton szem előtt tarja.
Mutatóujj: Elindul azon az úton, ami körvonalazódott számára.
Nagyujj: Szembesülve a nehézségekkel, a lehetetlennel, annak ellenére, hogy úgy a külső jelek mint a belső hangok visszafordulásra ösztönzik, el is gondolkodik ezeken, terveket sző ez irányba, még egyet alszik rá és kilencedet kezd. Időt ad magának: először egy éjszakát, majd kilenc napot – időt szán, türelmes. Azt is mondhatnánk, hogy húzza az időt.
Gyűrűsujj: Kapcsolatban marad. Beszél arról, ami foglalkoztatja egyik társával és beszél róla a jó Istennel. Nem szigetelődik el, nem zárkózik be a saját gondola-taiba, megérzéseibe.
Kisujj: Mindig tesz egy kis lépést, amiben reményt lát és érez.

Mégegyszer, rövidebben: hogyan lehetek a remény zarándoka Gondviselésről ne-vezett boldog Mária példája szerint? Jelöljék utamat az ujjaim:
Hüvelykujj: Tudjam, mi a célom, ezt folyamatosan tartsam szemem előtt.
Mutatóujj: Induljak el az alapján, ami megmutatkozott számomra.
Nagyujj: Próbatételek idején hagyjak időt, “aludjak rá”.
Gyűrűsujj: Beszéljek valakivel és beszéljek Istennel.
Kisujj: Tegyem meg azt a kis lépést, ami épp lehetséges és amelyben a remény jelét vélem felfedezni.

Darvas Piroska sa