Cikkek, riportok

Sokféle tevékenységi területen dolgozunk. Fontos számunkra, hogy kísérjük az embereket az élet és a hit útján. Ezek a cikkek, apró mozaikkockaként, megmutatnak egy-egy részletet a munkánk során szerzett értékes tapasztalatokból…

Teremtésvédelem az erdélyi segítő nővéreknél
Ferenc pápa a Laudato si’ kezdetű enciklikájában nagyon szépen fogalmaz: „Mi magunk is föld vagyunk. Testünket a bolygó elemei alkotják, annak levegőjét lélegezzük be, annak vize éltet és frissít bennünket.”
Megváltozott körülmények között élünk. Nagyanyánk tudta, hogy amije van, abból mi lesz, és ha már hasznavehetetlen, akkor mi a megoldás rá… Csillag Csilla segítőnővér a csíkszentdomokosi rendház komposztládájával nevezett be a II. Csíki Komposztáló-versenyre. Őt kérdeztük.

Nyílt nap a segítő nővérek közösségében
A Tisztítótűzben Szenvedő Lelkeket Segítő Nővérek Közössége idén ünnepli alapítónője, a Gondviselésről Nevezett Boldog Mária égi születésnapjának 150. évfordulóját. Ebből az alkalomból nyílt napot szerveztek szeptember 18-án az erdélyi nővérek a csíkszentdomokosi Szent Margit Házban és az annak az udvarán felállított sátorban. Erről olvashatnak a romkat.ro oldalán.

További képek

Szerzetesek napja Csíkszentdomokoson
A Márton Áron nagykilenced keretében a segítő nővérek Csíkszentdomokoson szerveztek szerzetesi találkozót.
A romkat.ro oldalán lehet olvasni az eseményről.

A függőség és a bántalmazás összefüggései – és a kivezető út
Kedves Rita segítőnővér egy Caritas felmérés kapcsán beszél a függőség és a bántalmazás összefüggéseiről, a társadalmi hatásról, a változás lehetőségeiről. Az interjú a caritas-ab.ro oldalon olvasható.

Öröm, szépség és emberi méltóság egy lepratelepen
A napokban, január 30-án volt a lepra elleni küzdelem világnapja. A lepra ma is létező betegség, évi kb. 200.000 új megbetegedéssel. A katolikus világ pedig ma ünnepli Urunk bemutatását a templomban, hagyományos nevén „Gyertyaszentelő Boldogasszonyt”, amely az Istennek szenteltek ünnepe is. Tomka Magdi nővér, a Segítő Nővérek Kongregációjának szerzetese a leprások között átélt felejthetetlen élményéről ír. Erről olvashatnak az ujvarosonline.hu oldalán

Vele élni, szolgálni, gyümölcsözővé tenni mindent
Hálával tölt el az a felismerés, hogy Isten velem volt és velem van életem szép és nehéz pillanataiban is, ő ad értelmet életemnek. Visszatekintve azt kell mondanom, a kihívások és nehézségek is, habár szenvedést okoztak, belső elfogadás és munka által lassan drágagyönggyé váltak, megerősítettek és megajándékoztak. – vallja Mihály Mária segítőnővér, jubiláns szerzetes. A teljes interjú a romkat.ro oldalán olvasható.

Minden jóban segíteni
„A betegség (…) a szenvedések, a magány és a lemondás, egyúttal azonban a békében, az örömben és a hűségben való növekedés forrása is. Jézus Krisztus ezáltal különleges módon részesít minket a húsvét titkában. A betegség (…) arra szólít fel minket, hogy segítőnővéri hivatásunkat egy mélyebb szinten éljük meg.” (A Segítő Nővérek Szabályzata) Bara Irénke tizenkilenc tevékeny és gyümölcsöző segítőnővéri év után, immár hat esztendeje a küldetés e „mélyebb szintű” megélésére hivatott betegsége miatt. Interjú helyett Bara Irénke egy régebbi írását közöljük, amelyben Irénke nemcsak a rend karizmájának egyik alapvonásáról vall, hanem gyakorlásra is hívja az olvasót.
A teljes cikk a romkat.ro oldalon tekinthető meg.

Együtt járni a tisztító szeretet útját
A belső fejlődési út mentén vált bennem mély bizonyossággá az, hogy Isten segítőnővérnek hívott el, hogy ez az az út, ahol ő teljessé tud tenni. S ez a bizonyosság napról napra mélyül – vallja a Kedves Rita segítőnővér. Hivatásáról, a szerzetesi élet szép pillanatairól, küldetésének súlypontjairól kérdeztük. Erről olvashatnak a romkat.ro oldalon.

Jubileumi ünnepség
Kedves Rita nővértársunkkal a szerzetesi jubileuma alkalmával készült interjú a www.romkat.ro oldalon olvasható.
Gabriel Veronika segítő nővérrel készült interjú a www.magyarkurir.hu oldalán tekinthető meg.

Az élet élni akar
Nagy sebességgel és ügybuzgalommal robogunk…, de hova is? Mik a céljaink és milyen eszközöket választunk az elérésükhöz? Az elmúlt hetek, intézkedések arra kényszerítettek minket, hogy lefékezzünk. A járvány kezdete egybeesett a Nagyböjt kezdetével, s ha akartuk, ha nem, kemény lemondást követelt tőlünk…
Kerekes Izabella nővér cikkét olvashatják a www.noileg.ro oldalon.

Gondolatok – „koroNAPfény“
A mostani különös „koronavirus-időben“ Bereczki Silvia nővér gondolatai olvashatják a www.romkat.ro oldalon: 7+1 kérdés: Bereczki Silvia válaszol, a szivárvány szimbolikájáról, a kreatív szeretetről

Az alkoholfüggőségről és annak társadalmi vonatkozásairól…
Az erdélyi magyar társadalom szorgalmazza a gyakori alkoholfogyasztást, sőt, már-már elítéli azt, aki nem iszik. Kedves Rita addiktológus konzultánst kérdezték az alkoholfüggőségről és annak társadalmi vonatkozásairól. Teljes cikk a www.transindex.ro portálon olvasható.

Szenvedélybetegség és korlátoltságok – a változás lehetőségeinek felfedezése
Beszélgetést olvashatnak Kedves Rita segítőnővérrel, addiktológus-konzultánssal, a www.romkat.ro weboldalon.

Sokrétű felelősség a szenvedélybetegségek megelőzésében
Kedves Rita segítőnővér prevencióról szóló írását a www.romkat.ro weboldalon itt olvashatják

Kerekes Izabella, aki testet gyógyít és lelket ápol
Szerzetes, pszichoterapeuta, gyermekorvos Gyergyószentmiklóson. Néhány év orvosi tapasztalat után a test gyógyítása mellett egyre izgalmasabbá vált számára a lélek gyógyítása, a lelki folyamatok összetettsége. Így, az emberre egészként tekintve, jobban tudja annak egészségét szolgálni…
Teljes cikk a www.noileg.ro oldalon olvasható.

Komatál közösség Csobánkán
Az apró zsáktelepülés – Csobánka – újranépesedése az utóbbi években érezhetően megindult, sokan költöznek a faluba – jellemzően fiatal családosok – így hála Istennek a gyermekek száma is növekszik. Tavaly a Szent Anna templomot rendszeresen látogató anyák, asszonyok körében merült fel az igény egy olyan helyi közösség létrehozására, amely lehetőséget kínál számukra a találkozásra, és arra, hogy minőségi időt tölthessenek együtt. A szervezkedést Ilyés Erika nővér, a Segítő Nővérek Kongregáció tagja vállalta magára…
A cikk folytatása a www.komatalprogram.hu honlapon…

Rácsodálkozni Isten kreativitására és bőkezűségére
Heteken át, újra meg újra üdvözlőlapokat olvasgatni, azok üzenetével imádkozni rendkívüli örömöt jelenthet. El tudjuk egyáltalán képzelni, hogy ilyesmi is lehetséges? Hogyan jut eszembe ilyesmi? Egyszerűen úgy, hogy ez volt Both Vanda válasza, amikor bő három héttel a Segítő Nővérek Kongregációjában tett örökfogadalma után megkérdeztem, hogy van…
Folytatás a www.romkat.ro oldalon…

Lélektúra a Segítő Nővérekhez Csobánkára
Hogy lehet az, hogy folyamatosan lefelé megyünk, mégis egyre emelkedünk?
Ez a lélektúra! Dobogókőről indulva, a Pilis vadregényes útjait járva, különleges helyein (Zsivány-sziklák, Ördög-lyuk, Ciszter-romok, Dera-szurdok, Csobánkai szentkút) megállva…
Folytatás

Népi bútorfestő tábor Nagytusnádon
A hagyományos székely népi bútorfestés megismerésével, alapjainak elsajátításával ismerkedhetett meg az a tíz személyből álló csoport, akik Darvas Piroska segítőnővér szervezésében Nagytusnádon részt vettek szeptember 19-22.-én a népi bútorfestő táborban…
Folytatás–>

Örökfogadalmat ünnepelt
…a Segítő Nővérek Kongregációja Csíkszentdomokoson Szent kereszt felmagasztalásának ünnepén…
Folytatás–>

Csillag Csilla nővér kórházi lelkigondozói munkájáról
olvashatnak a kronika.ro honlapon:
Reményt, hitet visz a betegeknek, amikor délutánonként bekopog a kórtermek ajtaján, megnyugvást nyújt a haldoklóknak, vigaszt a hozzátartozóknak. Segít közelebb kerülni Istenhez, saját lelkivilágukhoz, átvállal a lelki terhek cipeléséből.
Teljes cikk–>

Isten újra fel fog kérni!
Táncra biztatott Piroska nővér az erdélyi Nárciszfesztiválon
A Magyar Kurír egy különleges hagyományról számolt be Oroszhegyen, a Nárciszfesztiválról, amelyen nem csak az ünneplés, de Isten dicsőítése sem maradt el. Május 19-én Darvas Piroska segítőnővér táncra biztatta a résztvevőket…
A beszámoló –>

A komfortzónából kimozdító erős vágy
Vallomások egy szerzetesség felé vezető útról
Az életét átformáló „nagy kalandról“ beszélgettünk örökfogadalmi ünnepsége végén Jakabos Adéllal, aki 2017. szeptember 2-án, Csíkszentdomokoson, kötelezte el magát végérvényesen a Segítő Nővérek Kongregációjában.
(Megjelent a „Vasárnap“ katolikus hetilapban 2017. szeptember 17-én, XXVII. évfolyam, 38. szám)
Folytatás –>

Veszteséggel élünk, de a remény fényében járunk
Egy beszélgetés Tegzes Katalin nővérrel a gyászról és a vigaszról… (Magyar Kurír)
https://www.magyarkurir.hu/hirek

Elveszteni és megtalálni saját magamat
Sokszor kísér Karl Rahner gondolata, aki a hétköznapok misztikájáról beszél, arról, hogy a hétköznapok egyhangúsága, mely gyakran unalmas és monoton, az Istennel való találkozásnak lehet igazi helye…
Folytatás –>

Szereted Isten tűzét és ezt másokban is lángra gyújtod
Számomra az „Isten tűze” kifejezés az Ő jelenlétére utal. A Kivonulás könyvében olvashatjuk, hogy az Úr tűzoszlop formájában, éjjel izrael népe előtt vonult, hogy világítson nekik. Ahol ez a tűz érezhetővé válik, ott Isten jelenléte lesz érzékelhető, és megérinthető…
Folytatás –>

Benyomások egy székelyföldi tábor után
Veronika és Margó osztanak meg néhány gondolatot a domokosi táborban szerzett élményeikről
“Első nap: egy lóerős szekér, második nap: két lóerős szekér, harmadik nap: kb. száz lóerős szekér, azaz egy traktor.” Talán ez a viccelődés, hogy hány lóból lesz egy traktor, ez ad a legjobb rálátást a táborban szerzett tapasztalatok kettőségéről.
Folytatás ->

Beszámoló a VakációsBúcsúztatóról Csíkdánfalván
Szeptember végén VakációsBúcsúztató volt Csíkdánfalván Kelemen Erzsébet és Szőcs Judit hitoktató-tanárnők valamint munkatársaik szervezésében, melyen közel 150 gyermek-fiatal, minden korosztály képviselte magát…
Folytatás –>

Gondolatok a Segítőnővérek karizmájáról a megszentelt élet évében
Amikor meghív bennünket Ferenc pápa arra, hogy ünnepeljük meg az egyházban a megszentelt élet évét, akkor azt kívánja, hogy részesüljünk mindannyian azokban a kegyelmekben, amelyeket a megszentelt élet hordoz. Erre készülve, azt kerestem, hogy mi lehetett az a kegyelem, amelyben a mi szerzetesi közösségünk részesült és amlyet megoszthatunk veletek…
Folytatás –>

Hirtelen váltás?
Bereczki Silvia sa
Megjelent a Vasárnap erdélyi katolikus hetilap 2015. február 15-i számában.

Álarcok, jelmezek, tánc, mulatság, vidámság jellemzik sokak számára ezeket a napokat. Farsang–temetések, és sok helyen egy utolsó nagy bál húshagyó kedden. Aztán – hithű helyeken – éjfélkor elnémul a zene, leáll a forgatag, és következhet a „memento mori“, a hamvazkodás. És ez így van rendjén, hiszen „mindennek megvan az ideje“ (ld. Préd 3,1–8.).

A kérdés csupán az, mit kezdünk ezzel az átmenettel. Mert ha a derűt és életkedvet a harsány mulatsággal és a farsangi jelmezekkel együtt elcsomagoljuk, és ha a nagyböjti szent időt a búskomorság, a hamuszürkeség idejének éljük meg, akkor nemcsak természetellenes váltást erőltetünk magunkra, hanem az Evangélium üzenetétől is eltávolodunk…
Folytatás –>

A tisztítótűz mélyétől a Föld végső határáig
– Néhány gondolat a Segítő Nővérek Kongregációjáról
Részlet egy tanulmányból:

Jézus Krisztus küldetésében való részesedés
Bereczki Silvia sa

„Jézus Krisztus szeretete hívott egybe minket. Jézus Krisztus, akit az Atya küldött, követésére hív minket, hogy osztozzunk küldetésében“ – olvashatjuk a rend Szabályzatában (Sz. 15). A Jézus Krisztushoz való kapcsolódás, az Ő küldetésében való osztozás egyszerre jelent:
– állandó változást, úton levést, különféle élethelyzetekkel való szembesülést és
– az állandóságot a változásban.
Folytatás –>

A tanulmány a következő kötet számára készült:
MINDEN KEGYELEM!
A 65 ÉVES JAKUBINYI GYÖRGY ÉRSEK KÖSZÖNTÉSE
Szerkesztők: Marton József, Oláh Zoltán
SZENT ISTVÁN TÁRSULAT-Verbum, BUDAPEST-KOLOZSVÁR 2011

A teljes tanulmány (9 oldal) lehívható PDF- dokumentum formájában (483 KB)

Egy beszélgetés a lelkigyakorlatról…
Darvas Piroska sa

Mire jó egy mai fiatalnak, felnőttnek egy általatok kínált lelkigyakorlat? Konkrétan miben tud segíteni? Van hatása? Tartós tud lenni a hatása? (hiszen visszaáll a rohanásba, és vége a csendnek…)

Mindenkinek van órája, de senkinek sincs ideje – mondja egyik amerikai gondolkodó. Emberi kapcsolatainkban olykor szükséges, hogy hosszabban, intenzívebben időt szánjunk egymásra, pl. a szabadság, egy utazás, egy hétvége. Vagy szakmánkban is többször előfordul, hogy egy-egy továbbképzőre van szükségünk. Ugyanígy van ez az Istennel való kapcsolatunkban, az imaéletünkben is. A lelkigyakorlatok ilyen időszak.
Folytatás –>

Gondolatok a Tisztítótűzről
Cristiane Hourticq sa

A rend elnevezése: „A Tisztítótűzben Szenvedő Lelkeket Segítő Nővérek“. Megélhető-e ma ez a név és ez a karizma? Meg tudjuk-e ezt érteni?

A „purgatoire“ szót a román nyelvek használják, és ez a szó a tisztítással, tisztulással van kapcsolatban. A germán nyelvek a „Fegfeuer“ szót használják. Itt a középpontban a tűz képe áll. Sokan jelenítették meg ezt a tűzet a művészetben, de ezek ma már nem jelentnek nagy segítséget számunkra: mert ezek a képek sínylődő emberekről szólnak. Az ezzel összefüggésben használt kifejezések is sokszor egy „könyvelő“, „számító“ Istenre utalnak. Mindent úgy ábrázoltak, mintha tudták volna, milyen a túlvilág és hogy mi történik ott.
Folytatás –>

Remény, mely szabaddá tesz az életre
Regina Stallbaumer sa

Hogyan tudok bánni az árnyoldalaimmal? A Segítő Nővérek karizmája a saját személyes kríziseinkre irányítja figyelmünket és ebben mutat egy reményteljes távlatot.

Életünkben újra és újra belebotlunk saját határainkba, gyengeségeinkbe és néha felmerül bennünk a kérdés: Ez valóban én vagyok? Aggresszió, félelmek, irigység, felfuvalkodottság stb. – sokszor ezek határozzák meg észlelésünket, érzékelésünket és cselekedeteinket, és általában egész kicsi dolgokban mutatkoznak meg. Csakhogy legszívesebben ezt az oldalunkat elrejtenénk magunk elől, hogy ne is kelljen látnunk azt.
Folytatás –>