Nevünkről

Akik közelebbről megismernek bennünket, még a barátaink is, sokszor meglepődnek, amikor meghallják teljes rendi nevünket: „A Tisztítótűzben Szenvedő Lelkeket Segítő Nővérek Kongregációja“.
Az a torz és sötét kép Istenről, amely szerint Ő a holtakat tűzben szenvedni hagyja, hogy bűneikért vezekeljenek, amíg meg nem tisztulnak, és így a mennybe juthassanak, nem illik ahhoz a nyitott, élő közösséghez, amellyel találkoznak. Ez magyarázatra szorul.

Gondviselés és Tisztítótűz
Isten előzetes szeretete, amelyet életében sokféle jelen keresztül ismert fel, mélyen megérintette Eugenie Smetet. Sokat jelentett számára az a felismerés, hogy Isten bennünket, embereket, már létünk első pillanatától kezdve szeret, anélkül, hogy ezt bármi módon ki kellett volna érdemelnünk. Isten gondoskodása boldoggá tudja tenni az emberi életet, bármilyen legyen is az.
Isten a „Gondviselés“, akinek feltétel nélküli szeretetére akar ő válaszolni, és erről kapja rendi nevét is: Gondviselésről nevezett Mária. A „Gondviselés gondviseléseként“ „támogatni“ akarta Istent a megholtakért mondott imáival, valamint az „irgalmasság cselekedeteivel“, melyekkel élő embertársait szolgálta. (Pl. eledelt adott az éhezőknek, meglátogatta a betegeket, megvigasztalta a szomorkodókat.)
Mindezt azért tette, hogy a kor teológiájának megfelelően, Isten a lehető leghamarabb magához emelje – a tisztítótűzből a mennybe – a lelkeket, akiket szeret és jelenlétébe akar vonzani. Gondolatait a kor nyelvezetével és látásmódjával fejezte ki.
Vágya – „a Tisztítótűz mélyétől a Föld végső határáig elmenni“ – kifejezi azt a dinamikát, amely ma is mozgat bennünket.

A tisztítótűz mai felfogása
Halálunkkor Isten nem enged a semmibe hullni, hanem vele az élet barátjával találkozhatunk. Az Ő szerető pillantásában látjuk majd földi életünket, úgy, ahogy az volt: annak minden javával és sikerével, minden kisebb-nagyobb félrelépésünkkel, szeretetlenségünkkel és a sok elmulasztott lehetőséggel. Azonban Isten meggyógyít, megtisztít bennünket szeretetének „lángjával“, és összeforrasztja életünk töréseit. Boldog, felszabadító kilátás ez számunkra.
Mi, keresztények, hisszük, hogy életünk beteljesedését Jézus Krisztus ajándékozza nekünk, aki életével, szenvedésével, halálával és feltámadásával, szeretetből vette magára gonoszságainkat és gyengeségeinket.

A halál és a tisztítótűz mindennapjainkban
Még mielőtt az életünk végén ránk váró halállal szembesülnénk, sok kisebb-nagyobb „halállal“ kell szembe néznünk. Katasztrófák, csalódások, veszteségek kényszerítenek bennünket az elengedésre, ami egyrészt mély szenvedéssel jár, másrészt azonban nagyobb szabadsághoz vezethet. Bár a krízis állapotában minden sötétnek és reménytelennek tűnik, ha engedjük, hogy általa tisztulás, megvilágosodás és növekedés történjék, akkor talán újra láthatjuk majd a reményt és a fényt, és mélyebb élet csírázhat belőle ….
Segítőnővérekként figyelünk ezekre a tapasztalatokra, és engedjük, hogy jelen legyenek saját életünkben és azokéban, akiket talán krízisük egy szakaszában kísérhetünk. Segíteni akarunk az embereknek, hogy mindenben Istennel találkozzanak.

Az élők és holtak közössége
Alapítónőnk meg volt győződve arról, hogy a szeretetnek semmi sem szab határt, még a halál sem. Számára az emberiség nagy családját mindazok alkotják, akik most élnek itt a földön, és azok is, akik előttünk éltek. Az élők és holtak titokzatos szolidaritásban kapcsolódnak egymáshoz Istenben.

Puskás Attila:
XVI. Benedek tanítása a halál utáni tisztulásról a „Spe salvi” enciklikában

Az egész eőadás (27 oldal) lehívható PDF- dokumentum formájában (271 KB)