Kereszt

Segítőnővérként a külső ismertető jelünk a fogadalmi keresztünk. Ez egy ruandai művész alkotása. A kereszt Jézus Krisztusra utal, akit egész életünkben követni szeretnénk. A kereszt egyben a remény jele is, hogy az élet erősebb a halálnál.
A fekete és az ezüst szín váltakozása, a kereszt kiemelkedései és bemélyedései a fény és az árnyoldalakra mutatnak, , az örömteli és a fájdalmas dolgok váltakozására, melyek jelen vannak az életünkben, és melyek annak fontos építőelemei. Mindenben és minden által Isten reményt adó jelenlétét tapasztaljuk az életútunkon.

Az én fogadalmi keresztem – Egy nővér tanúságtétele

Logó
A logónk alakja a rendi keresztünk formáját követi. Kifejezi azt, amit élni szeretnénk. Megélni szabadon az egységet Isten és ember között, a különböző nemzetiségek és kultúrák között, az élők és megholtak között….

A színek szimbolikája:
A zöld szín a földet és a földies dolgokat jelképezi.
A kék szín az égre emlékeztett.
A köztes tér üres fehérsége helyet ad a karizmánknak – helyet ad a tisztulás útjának, a föld és az ég, az élet és a halál találkozásának.
Ez egy nyitott tér, szabadon betérhetünk, szabadon elmehetünk…

A vonalak, illetve a logó formája a fogadalmi keresztünket idézi, annak aszimmetrikus formáját jeleníti meg a vonalak különböző vastagsága és erőssége.
Ez a kereszt bizonyos könnyedséget is sugal magából, ellentétben azokkal a keresztekkel, melyek a terhek súlyosságát idézik.

Mit jelképez a forma?
A logó vonalvezetése mind a négy irányban nyitott marad, ezzel visszatükrözve az emberekkel való kapcsolatunkat, azokkal, akikkel együtt dolgozunk, eyütt élünk, akikkel találkozunk.
A kék és zöld vonalak végei kihegyeződnek, és mint kicsi nyílak kifelé vezetnek bennünket a négy égtáj irányába, határainkon túlra, hogy elvigyük üzenetünket az embereknek és a kultúráknak. A vonalak különböző hosszúsága egy fajta mozgalmasságot kölcsönöz a logónak, jelképezve azt, hogy még nem értünk célba, úton vagyunk.

A logó belső tere:
A kereszt belseje egyfajta védettséget kínál saját lelki életünknek, valamint azoknak is, akik ezt keresik.

A logó aktualitása:
A logó a személyes szabadság – minden egyes személy – értékét hangsúlyozza, természetességet sugal és nyitottan hagyja a Jézus Krisztus Evangéliumához való közeledést, és a párbeszédet róla.

Kereszt