Graz

A Közép-Európa Tartományhoz a következő országok tartoznak:
Németország, Ausztria, Magyarország és Románia.

AUSZTRIA: Bécs I + Bécs II + Graz + Graz Rosenhain + Sallegg + Salzburg

A Salvatorkolleg-ben, a Salvator templom mellett élünk és haton alkotunk egy közösséget: négyen heyben lakunk, egyikünk hétfőtől csütörtökig más helységben dolgozik, a hatodik rendtársunk pedig egy másik lakásban él. Imádkozunk és étkezünk közösen, szabadidőket is töltünk együtt, illetve élő kapcsolatot ápolunk idős nővértársainkkal, akik a Rosenhain otthonban hárman külön közösséget alkotnak.

Apostoli tevékenységeink – másokhoz való küldetésünk – a Katolikus Egyetemi Lelkészség, az Albert Schweitzer Klinika, és az Elisabethinnen intézmények keretében történnek, valamint a lelkikísérésben és lelkigyakorlatok kísérésében minden érdeklődő, de különösen a teológiai hallgatók számára a Theo-Zentrumban. Továbbá jelen vagyunk az idősek lelkigondozásában az idősek otthonában, a Hospice keretében és a plebánián. Lehetőséget kínálunk beszélgetésekre, csendesnapokra, találkozókra a magis-csoport keretében és zeneterápiára. Fontos számunkra, hogy jelen legyünk, ott, ahol élünk és megéljük a karizmánkat, amint Alapítónőnk is mondta, „minden jóban segítve, bármi is legyen az”.

Kapcsolat

Közösségben a küldetésért